Média megjelenések

Média megjelenések

Debrecen hihetetlen mértékben fejlődik

Gigantikus fejlesztések zajlanak

A Kormány nemrég jóváhagyta a Debrecen 2030 elnevezésű komplex fejlesztési programot, amely összességében 600 milliárd forintnyi volumenben tartalmaz beruházásokat. Ennek apropóján összefoglaltuk, hogy milyen beruházások is zajlottak, illetve zajlanak a keleti régió központjában.

Első körben a 2021 és 2023 közötti projektciklusban mintegy 50 milliárd forint költségvetési támogatást nyújtanak a városi és egyetemi infrastruktúra fejlesztésére. Palkovics László miniszter elmondta, hogy amikor a BMW úgy döntött, hogy Debrecenben épít autógyárat, áttekintették, hogy egy nagy technológiai cég megjelenését miként lehet kihasználni a város, a megye és a tágabb régió fejlesztése érdekében. Ennek az eredményeként született meg a Kreatív régió stratégia, amit a Debrecen 2030 programmal együtt valósítanak meg.

Debrecen polgármesterével áttekintették az út-, vasút- és energetikai infrastrukturális fejlesztésekkel, az oktatással, a környezettel összefüggő, valamint a természettudományi múzeum áthelyezésével, a helyi repülőtér fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket, illetve a leendő közeli MotoGp pálya építésével kapcsolatos tennivalókat. A tervezés után több projekt kivitelezése már jövőre megkezdődik.

A legnagyobb volumenű beruházás értelemszerűen a BMW-gyár építése, amelyről Papp László polgármester azt mondta, hogy a területen belüli munkákkal jól állnak, mint ahogy jó ütemben haladnak a gyárnak is otthont adó Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kötődő infrastrukturális fejlesztések. Nemrég elindult egy 50 milliárd forintos beruházás keretében a Debrecen-Füzesabony vasútvonalon a debreceni és macsi állomások közötti vonalszakasz átépítése. Ennek során Macs ipari park néven új állomás létesül, amely a teherforgalmi szállítási igényeket elégíti ki, és többek között támogatja majd a BMW logisztikai igényeit.

Összességében így a város nyugati oldalán létrejött – több mint 1000 hektárnyi – iparipark-hálózat logisztikai kiszolgálása akár autópályán, akár vasúton teljeskörűen biztosított lesz. Azonban további infrastrukturális fejlesztésekre van szükség, ezért felgyorsítják a déli ipari övezet kialakítását, kapacitásbővítését is – a terület fejlesztése mindössze négy éve van napirenden. Egyébként itt épül a BHS Trans új logsztikai központja is.

Jövőre megkezdődik a keleti elkerülőút hatástanulmányának elkészítése, folytatódik a 471-es főút építése, és a Civaqua vízgazdálkodási program megvalósítása, tervezése. Szükség is van a rohamtempóra, mert hatalmas az érdeklődés a város iránt a vállalkozások részéről, Papp László elmondta, hogy jelenleg mintegy hatvan céggel tárgyalnak, akik itt szeretnének vállalkozni.

Újabb gyárak épülnek

Már konkrét tervek is születtek új gyárak létesülésére, így a SEMCORP Csoport üzemet épít lítium-ion akkumulátor elválasztó fólia gyártására Debrecenben. A vállalat 183 millió eurót fektet a létesítmény megépítésébe, amely várhatóan 2023 első negyedévében kezdi meg a termelést egy 97 ezer m2-es üzemben a debreceni Déli Ipari Parkban.

A svájci központú műszergyártó Sensirion is üzemet létesít a városban: elsősorban környezetvédelmi szenzorokat készítenek – ilyen berendezésekkel működik szinte minden készülék, amelyben a levegő minőségét kell mérni. A debreceni DEUFOL üzem és logisztikai park is a déli ipari övezetben épül-épült fel idén, ahol modern csomagolóanyagokat fognak gyártani. A ThyssenKrupp a világ egyik legnagyobb acélgyártással, valamint autó-, gép-, energia- és építőipari alkatrészek gyártásával foglalkozó vállalata az egyetemi innovációs parkban, az IT Services székháza mellett építette fel debreceni gyárát, amely tovább fejleszti kapacitásait.

Emellett tavaly adták át az Alföldi Tej Kft. összességében 15 milliárd forintos költségvetésből megvalósult sajt- és porítóüzemét is. Szintén tavaly a Krones AG 15 milliárd forintos beruházással építette fel a termelőüzemét a repülőtér melletti déli ipari övezetben, ahol italtöltő és csomagolástechnikai berendezéseket gyártanak. Az FAG 25 milliárd forintból megvalósult új csapágygyára pedig nagyjából másfél éve kezdte meg a működését. Idén ősszel elkészült az ITK Holding Zrt. debreceni üzemcsarnoka is, amelynek köszönhetően 5 ezer négyzetméterrel nőtt a vállalat buszgyártó-kapacitása.

Reptér-fejlesztések

Kiemelten kezelik a repülőtér jelenleg zajló fejlesztéseit is, amelynek során a legmagasabb fokozatú biztonsági, 7,6 kilométer hosszú, három méter magas kerítéssel veszik körbe a területet. A repülőtéren egyébként nemrég korszerűsítették a forgalmi előtér világítását is. Jelenleg zajlik az utasterminál átépítésének tervezése, tűzoltó-laktanyát alakítanak ki. A repülőtér fejlesztésében az önkormányzat mellett jelentős szerepet vállalt a magyar állam, a repülőtér ugyanis stratégiailag kulcsfontosságú, mind gazdasági, mind turisztikai szempontból.

A debreceni repülőtér forgalma a menetrendszerinti járatok elindítása óta, 2012-től folyamatosan nő. Tavaly már 380 ezer utas vette igénybe a reptér szolgáltatásait, amely az ország második legforgalmasabb reptere lett, a régióban pedig 2019-ben megszerezte az első helyet.

Fejlődő irodapiac

Bár sajnos az irodapiac abszolút Budapest-központú, köszönhetően annak, hogy a másodlagos városaink lakosságszáma meglehetősen korlátozott, figyelemre méltó, hogy a szolgáltatóközpontok nyitottak a hazai egyetemvárosok irányába, így Debrecen is jelentős SSC-központtá nőtte ki magát. 2019 végi adatok alapján a vidéki városok közül a civis település kínálja a legtöbb irodateret 124 ezer m2-vel, miközben a városban 35 ezer egyetemista tanul, akik az SSC-k és K+F központok leendő munkavállalói bázisát is jelenthetik.

Debrecen a második legnagyobb szolgáltatóközpont a főváros után, 4500 fő foglalkoztatott dolgozik a szektorban, amely szám évente 10 százalékos növekedést mutat. Tavaly például a német Diehl Aviation új mérnöki és szolgáltatóközpontot nyitott a megyeszékhelyen. A foglalkoztatottak számának növekedésével párhuzamosan egyre nagyobb az igény új, minőségi irodákra is a városban. Ezt az igényt elégíti ki az Agora Irodaház 5 ezer m2-es első üteme a DP Cégcsoport fejlesztésében: az épület a második ütem befejezésekor 11 ezer m2-nyi irodateret fog kínálni.

A DP Cégcsoport emellett is meglehetősen aktív az irodapiacon, hiszen bejelentette, hogy az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek területén a régi gyártócsarnokokat két lépcsőben újítja fel. Az első ütemben 20 ezer négyzetméteren alakítanak ki irodákat D-Loft néven, tovább építenek egy ezer négyzetméteres szerverközpontot, amely a nemzetközi vállalatok számára is vonzóvá teheti a fejlesztést. Az első ütem átadását 2021 végére tervezik, a második ütemben pedig 2023 végéig további 20 ezer négyzetméteren alakítanak ki irodákat.

Említsük meg, hogy a fővárosi léptékkel is jelentős volumenű, 22 ezer négyzetméteres Forest Offices irodakomplexum már tavaly elkészült, és folyamatosan érkeztek a falak közé a bérlők. A Richter pedig nemrég adta át új, 3500 m2-es irodaházát a biotechnológiai üzem mellett a Határ úti Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban.

Kicsit beszéljünk az 1997-ben megnyílt ipari parkról is, ahol azóta számos vezető ipari cég jelent meg, később folyamatosan bővült és a szolgáltatások is igényesebbek lettek. Ennek köszönhetően 2009-ben megkapták Az év befektetőbarát ipari parkja címet, majd 2016-ban elnyerték a tudományos és technológiai park címet. Itt talált otthonra többek között a National Instruments (NI), vagy éppen az FAG, illetve természetesen a Richter is.

A hosszú távú perspektívát pedig nem is tudnánk jobban szimbolizálni, mint a már említett NI példájával, amelynek debreceni története lassan két évtizedre nyúlik vissza. Az NI előbb a termelést hozta a hajdú-bihari megyeszékhelyre, később informatikai, kutatás- és technológia-fejlesztési részleget alakítottak ki. 2019-ben a gyártó- és szolgáltatóközpont további 6 ezer m2-es irodaházzal bővült.

Még folytathatnánk a sort

Számtalan fejlesztést említhetnénk, amely Debrecenhez kötődik, most csupán néhányat emelünk ki. Idén elkészült az új debreceni nagyerdei strand: a 9,5 milliárd forintos beruházással átadták az Aquaticum strandkomplexumot, amely 8,5 hektáron 5500 négyzetméter vízfelülettel rendelkezik. A belvárosi sétálóövezet is bővül, jelentősen nő a zöld felület, amely mélygarázzsal egészül ki. Tavaly az Indotek Group fejlesztésében befejeződött a 20 ezer m2-es Debreceni Plaza belső korszerűsítése, többek között a bevásárlóközpont szolgáltatási színvonalának növelését célozta az ételudvar jelentős bővítése is.

Forrás>>

Fotók sorrendben: Forrest Offices + Debreceni Egyetem Innovációs Központ, ITK buszgyár, NI-irodaház, Aquaticum  – MTI/Czeglédi Zsolt

Média megjelenések

Már Debrecen második legnagyobb gazdasági ágazata az SSC-szektor

[:hu]

Meghatározó Debrecenben az úgynevezett SSC-, vagyis az üzleti szolgáltató szektor. Az itteni cégek 4000 embert foglalkoztatnak, így jelenleg ez a második legnagyobb gazdasági ágazat a megyeszékhelyen. Erről is szó volt azon a rendezvényen, amelyen a szakemberek áttekintették a szektor legfontosabb kérdéseit.

Sokan voltak kíváncsiak a szakmai előadásokra. A rendezvény egy nemzetközi roadshow első állomása volt. Azért esett a szervezők választásra Debrecenre, mert Budapest után ez a második legjelentősebb város az SSC-szektor tekintetében Magyarországon.

Már Debrecen második legnagyobb gazdasági ágazata az SSC-szektor – videóval

– A célja az, hogy bemutassuk azt a szektort, ami egyébként Magyarországon most már egy nagyon komoly múltra tekint vissza, és nagyon erőteljes gazdasági nyomatékkal bír, hiszen az SSC-k Magyarországon teret kaptak, nagyon sokan helyezkednek el ezekben a vállalatokban, és nagyon sokféle munkakörnek ad lehetőséget – mondta Braun Mona, a KYAT Group ügyfélszolgálati igazgatója.

Debrecenben jelenleg 85 ezer négyzetméter irodaépület van. Köztük van a rendezvénynek otthont adó Forest Offices, a város első csúcskategóriás irodaháza, aminek megépítésében a Debreceni Vagyonkezelő is részt vállalt.

Kocsik-Marossy Virág vezérigazgató azt mondta: a város érdeke, hogy a gazdaságfejlesztés része legyen a szolgáltatóközpontok növekedése. Ez a második legnagyobb gazdasági ágazat a megyeszékhelyen: 4000 embert foglalkoztatnak, minden tizediket a hazai SSC-szektor munkavállalói közül

– Nagyon jó az utánpótlás nevelés, az egyetemmel együtt dolgozva folyamatosan törekednek a cégek arra, hogy minél inkább kineveljék az utódokat, és a friss diplomások már úgy tudjanak kezdeni a munkahelyeiken, hogy a megfelelő kompetenciákkal rendelkeznek – hangsúlyozta Kocsik-Marossy Virág, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

IT, pénzügy, ügyfélszolgálat, HR, jog és beszerzés – ezeken a területeken dolgoznak a Debrecenben működő szolgáltatócégek. A vezérigazgató hozzátette: nem titkolt cél a fiatalok itt tartása és a tapasztalt munkaerő hazacsábítása.

[:en]

[:]

Események, Média megjelenések

Többszörös LEED rekordot ért el a Forest Offices Debrecen

[:hu]

2019. március 6.
A Forest Offices Debrecen az első irodaház Magyarországon, mely Budapesten kívüli helyszínen megszerezte a LEED Gold minősítést, egyben az első itthoni új irodaház is, amely minősítése már a legszigorúbb előírásnak megfelelő LEED 4-es rendszer keretein belül került minősítésre.

A 22 000 négyzetméteres bérbe adható területtel rendelkező épület Debrecen legnagyobb irodaháza, 2018 utolsó negyedévében készült el. Tervezése során fontos szempont volt, hogy megfeleljen a régióban jelen lévő, illetve nagy számban érkező nemzetközi cégek magas minőségi elvárásainak is.

A LEED minősítés is bizonyítja, hogy a Forest Offices Debrecen megfelelt az építése és tervezése során támasztott elvárásnak, mely szerint a lehető legkisebb legyen a közvetlen környezetére gyakorolt hatása. Egy lebontott irodaház telkére épült, kerékpárral könnyen megközelíthető és kiváló közösségi közlekedési kapcsolattal rendelkezik. Az épület környezetében található zöld- és nyitott területek, valamint a zöld tetőterasz környezetbarát kialakítása lehetővé teszik az öntözési igények minimalizálását. Az építés során a kivitelezők külön figyelmet szenteltek a környezet megóvására is, így komoly erőfeszítéseket tettek az építési munkálatok során keletkező hulladék mennyiségének csökkentésére és újrahasznosítására.

A Forest Offices Debrecen irodaház LEED minősítési folyamatában természetesen kiemelt figyelmet kaptak azok a megoldások, melyek biztosítják a majdan ott dolgozók számára a kellemes és minőségi munkakörnyezetet. Az irodaház padlótól mennyezetig érő üvegablakokkal rendelkezik, maximalizálva ezáltal a beáramló fény mennyiségét, valamint páratlan térérzetet biztosít, a szellőztetőrendszer pedig évszaktól függetlenül, folyamatosan biztosítja a friss levegő beáramlását.

„A Forest Offices Debrecen irodaház minden igényt kielégítő, modern épület, amely a város legszebb részén, a nagyerdei övezetben található. Az új irodaházzal a legjobb feltételeket tudjuk biztosítani a kiemelkedő irodai minőséget igénylő vállalkozások számára a régióban” – mondta Papp László, Debrecen város polgármestere.

A Forest Offices Debrecen irodaház Debrecen város megbízásából a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és HUNÉP Zrt. beruházásában készült, a BORD Építész Stúdió tervei alapján a HUNÉP Zrt. építette, a zöld minősítési folyamatot pedig a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég irányította.

Forrás: Colliers International

A BMW és az EPAM az első bérlők az ultramodern irodaházban

Debrecen – A BMW és az EPAM Systems irodaterületet bérel a Forest Offices Debrecenben – jelentette be Papp László polgármester.

Az összefogás egyéves évfordulóját egy együttműködési megállapodással ünnepelték szerdán a Debrecen Business Service Centers Kerekasztal résztvevői a Forest Offices Debrecen irodaházban.

A BMW és az EPAM az első bérlők Debrecen ultramodern irodaházában – fotókkal

A kerekasztal célja, hogy a városban jelenlévő SSC cégek közösen növeljék az üzleti szolgáltató központok ismertségét és elismertségét a régióban, bemutatva a szektor értékteremtő tevékenységét, bepillantást engedve a modern és dinamikusan fejlődő környezetbe, a változatos karrier-lehetőségekbe és a nyelvi, kulturális sokszínűségbe.

A kerekasztalban hét Debrecenben (is) működő SSC cég, a British Telecom, a CloudAgents, a Diehl Aviation Hungary Kft., a Flowserve Hungary Services Kft., az IT Services Hungary Kft., az NI Hungary Kft. és Transcosmos Kft. dolgozik együtt. Együttműködésük eredményeként szeptemberben kurzus indult a Debreceni Egyetemen Karrieralapozó az üzleti szolgáltató szektorban – Business Services Basics címmel. A tárgy célja az üzleti szolgáltató szektor bemutatása élő példákon, tapasztalatokon keresztül, mindezt első kézből az üzletág debreceni szereplőinek közreműködésével. A kurzus tananyagának összeállításában a kerekasztalban részt vevő cégek munkatársai segítettek.

Fotók: Miskolczi János

Fényárban a Forest Offices

Galéria megnyitása (44 kép)

Az ünnepségen Papp László polgármester bejelentette, hogy

megvannak Debrecen új, szupermodern irodaházának első bérlői. A Forest Offices Debrecenben irodaterületet bérel majd az EPAM és a BMW.

A BMW új szereplő Debrecenben, az EPAM-nak viszont már évek óta van telephelye Debrecenben.

Az amerikai központú és tulajdonú EPAM Systems a világ vezető szoftverfejlesztőinek egyike, és a leggyorsabban fejlődő technológiai cégek közé tartozik. Főképpen a pénzügyi szolgáltatásokban, az utazásban és vendéglátóiparban, a kiskereskedelemben, a médiában és szórakoztatásban, valamint az egészségügyben lehet találkozni a cég által fejlesztett digitális megoldásokkal.

A polgármester azt mondta, biztos abban, hogy a Forest Offices Debrecen irodaház két éven belül teljes kapacitással működik majd.

Mint ismert, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a Hunép Zrt. közös beruházásában, az Új Főnix Terv részeként Kelet-Magyarország legnagyobb A kategóriás, úgynevezett LEED Gold minősítésű irodaházát építették fel a Főnix Csarnok mellett.

A három szárnyból álló komplexum összesen 22 ezer négyzetméternyi, flexibilisen osztható irodaterületén

2500-an dolgozhatnak majd.

Az irodaház külön látványossága az a három úgynevezett pajzsfal, amelyeket led-lámpákkal világítanak be.

A Forest Offices Debrecen is jelölt az Év Irodája versenyen, az év új ingatlanfejlesztései között segíthetjük győzelemre szavazatunkkal.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Média megjelenések

Virtuális túrát tehetünk Debrecen épülő, szupermodern irodaházában

Debrecen – Az utolsó szakaszában jár a Forest Offices Debrecen irodaház építése. Most otthonról bejárhatjuk az épületet.

Lassan elkészül a Forrest Offices Irodaház, amit a Főnix Csarnok szomszédságában építenek tavaly július óta az Új Főnix Terv részeként. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a Hunép Zrt. közös beruházásában megvalósuló létesítmény műszaki átadását szeptember végére tervezik.

Virtuális túrát tehetünk Debrecen épülő, szupermodern irodaházában

A Bord Építész Stúdió Kft. által tervezett Forrest Offices Kelet-Magyarország legnagyobb A kategóriás, úgynevezett LEED Gold minősítésű irodaháza lesz.

A három szárnyból álló irodakomplexum földszint plusz öt emeleten, szárnyanként egy szinttel csökkenő, összesen 22 ezer négyzetméternyi, flexibilisen osztható irodaterületen 2500-an dolgozhatnak majd, a mélygarázsban 198 darab parkolóhelyet alakítanak ki.

A Dehir.hu érdeklődésére Kovács Norbert értékesítési vezető elmondta, az irodaterület egy részére már találtak bérlőt, s megkötötték az előszerződést. Az érdeklődés folyamatos, szinte minden nap körbejárják az épülő komplexumot egy-egy lehetséges bérlőjelölt képviselőivel.

Az érdeklődőknek segít az az alkalmazás is, ami most jelent meg a Forrest Offices Irodaház honlapján (ide kattintva érhető el), ennek segítségével – a látványtervek alapján – bejárhatjuk a teljes komplexumot a végleges állapotában.

Papp László polgármester korábban kiemelte, a Forrest Offices nem csupán a munkahelyteremtéshez járul majd hozzá, hanem ahhoz a törekvéshez is, hogy új városrészközpontok alakuljanak ki Debrecenben.

A komplexum környezetbarát, energiahatékony építészeti megoldásokkal, világos belső terekkel, zöldtetővel, terasszal, kávézóval és étteremmel hangulatos környezetet teremt a nagyerdei övezetben. Ezáltal a környéknek új arculata alakul ki, igazodva a környezetében lévő új, modern épületekhez, így a Kassai úti campus épületeihez, a Főnix Csarnokhoz és a Debreceni Sportuszodához.

Az irodaház a nagyméretű ablakoktól lesz igazán látványos és egyedi, ezekből 5216-ot építenek be.

Címkék: Debreceni Hőszolgáltató Zrt.IrodaházDebreceni Vagyonkezelő Zrt.Bordás PéterHUNÉP Zrt.Forest Offices DebrecenForest OfficesNagyerdőÚj Főnix Terv

FORRÁS ÉS A TELJES CIKK:
dehir.hu

Média megjelenések

Mutatjuk, hogy áll a Forest Offices Debrecen irodaház építése

Utolsó fázisába érkezett a Forest Offices Debrecen irodaház építése. A modern megjelenésű komplexumot szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kezdték el építeni a Főnix Csarnok szomszédságában. Az A kategóriás irodaház harmadára már hónapokkal az átadás előtt találtak bérlőt.

Utolsó szakaszába lépett a Forrest Offices Debrecen irodaház építése. A Főnix Csarnokkal szemben, a Tüzér utcán található komplexumot majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt kezdték építeni az Új Főnix Terv részeként. A három szárnyból álló több emeletes irodaház 2500 munkahelyet és csaknem 200 mélygarázsban található parkolóhelyet biztosít majd az itt dolgozóknak.

Fotókon és videón mutatjuk, hogy áll a Forest Offices Debrecen irodaház építése

Fotók: Miskolczi János

– A befejező munkák elején járunk, belecsapunk a nagy hajrába. Nagyon sokféle szakma képviselői dolgoznak a házon. Felül gipszkartonosok, burkolók, villanyszerelők, gépészek, lakatosok. Kívül pedig a homlokzati nyílászárók beépítését, bádogozási munkákat végzünk. Tetőszigetelés, tetőrétegrend készítés és gépészeti szerelések a tetőn, még ez, ami nagy volumen – sorolta Bencze Zoltán, a Hunép Universal Zrt. projektvezetője.

Fotók: Miskolczi János

Őszre elkészül Debrecen modern irodaháza

A komplexum környezetbarát. A korszerű irodaház energiahatékony építészeti megoldásokkal, világos belső terekkel, zöld tetővel, terasszal, kávézóval és étteremmel teremt majd hangulatos környezetet a nagyerdei övezetben. Az irodaház külön látványossága lesz az a három úgynevezett pajzsfal, amelyeket leddel világítanak majd be.

Ilyen lesz az irodaház

Csodás irodaház épül

A 33 ezer négyzetméteres iroda-komplexum harmadára már az átadás előtt hónapokkal találtak bérlőt.

A Forest Offices Kelet-Magyarország legnagyobb A kategóriás, úgynevezett LEAD minősítésű irodaháza lesz. Az épület műszaki átadását szeptember végére tervezik.

Címkék: IrodaházDebreceni Vagyonkezelő Zrt.HUNÉP Zrt.Forest Offices DebrecenForest OfficesÚj Főnix Terv

VIRTUÁLIS SÉTA