Bokrétaavató a Forest Offices irodaháznál


Amint arról már többször is beszámoltunk, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a Hunép Universal Építőipari Zrt. közös együttműködésében épül Debrecen legújabb, a legmodernebb elvárásoknak is megfelelő „A” kategóriás és LEED Gold minősítésű irodaháza a Tüzér utcán.

Bokrétaünnep: elérte legmagasabb pontját Debrecen ultramodern irodaháza – fotókkal, videóval

Fotók: Miskolczi János

Az építkezés a terveknek megfelelően halad, így a 32 ezer négyzetméteres alapterületű, három tömbből álló épület bokréta ünnepségére ünnepélyes keretek között kerülhetett sor április 5-én.

Az „A” kategóriás Forest Offices Debrecen modern megjelenésével és műszaki tartalmával Debrecen új üzleti központjának meghatározó szereplője lesz. A három szárnyból álló irodakomplexum földszint plusz öt emeleten, szárnyanként egy szinttel csökkenő, összesen 22 ezer négyzetméternyi, flexibilisen osztható irodaterületen 2500 munkahelyet, 198 darab mélygarázsban található parkolóhelyet biztosít.

Szűcs Gyula, a Hunép Universal Építőipari Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta: annak idején 43 ezer négyzetméter földet kellett elhordaniuk és 2600 tonna betonacélt kellett beépíteniük. Szűcs Gyula hozzátette: örömmel tölti el őket, hogy befektetőként is részt vehetnek az Új Főnix Terv egyik legnagyobb beruházásában.

Csodás irodaház épül


Az  új irodaház Debrecen legnagyobb munkahelyteremtő beruházása – hangsúlyozta Papp László, Debrecen polgármestere, aki kiemelte azt is, hogy: a Vagyonkezelő 60 százalékos részesedéssel bír a beruházásban.

Papp László hozzátette, hogy az elmúlt években közel ötezer új munkahely jött létre Debrecenben, ez a folyamat folytatódik most.

A polgármester arra is rámutatott, hogy céljuk a város horizontális fejlesztése, vagyis az irodaház által új északkeleti városközpontot hoznak létre.

Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős miniszter beszédében közölte: az ország legmagasabb fokozatú irodaháza épül Debrecenben. A politikus hangsúlyozta:

„a kormány eltökélt szándéka hazánk egyközpontúságának oldása.”

Ebben pedig jelentős szerepe van Debrecennek, hiszen a város Kelet-Kárpát-medencei erőközpont lehet. Kósa Lajos elmondta, Debrecen gazdasági fejlődése előrevetíti, hogy hamarosan utolérheti Győrt, hiszen piaci ereje Kassától egészen Kolozsvárig elér. Erre jó példa az is, hogy repülőterének forgalma nemsokára megelőzi a kassaiét.

Fotók: Miskolczi János

Jól halad a Forest Offices Debrecen építése


A komplexum környezetbarát, energiahatékony építészeti megoldásokkal, világos belső terekkel, zöldtetővel, terasszal, kávézóval és étteremmel hangulatos környezetet teremt a nagyerdei övezetben. Ezáltal a környéknek új arculata alakul ki, igazodva a környezetében lévő új, modern épületekhez (Campus, Főnix Csarnok, Debreceni Sportuszoda).

Az irodaház a nagyméretű ablakoktól lesz igazán látványos és egyedi, ezekből már most jó néhányat beépítettek, de a munkák során összesen 5216 üvegtábla kerül majd a helyére.

A beruházás nyomán 2000-2500 új munkahely jöhet létre a szolgáltatói, úgynevezett SSC szektorban.

A Bord Építész Stúdió Kft. által tervezett LEED Gold minősítésű irodaházat várhatóan 2018 harmadik negyedévében adják át.

(Forrás és teljes cikk: Dehir.hu)